Sziasztok!
Ha tetszett a Prológus, akkor pipáljatok a fejezet végén, és iratkozzatok fel, komit is szívesen fogadunk, negatívat- illetve pozitívat is.
Na szóval! 15 éves voltam. Volt egy barátom, Harry. Mielőtt bárki is megkérdezné: Igen, AZ a Harry. Harry Styles. Persze akkor még egyikünk sem gondolta, hogy mi lesz most, azaz négy évvel később. Érdekes srác volt. Mindig másmilyen. Hol vidám, hol egy idióta, hol romantikus, hol komoly, hol vicces, hol búskomor, hol pedig egy hülye állat. De én így szerettem.
Egyszer hajnali háromkor csöngettek. A szüleim nem voltak otthon. Apu éjszakás volt, anyu pedig Alyn nénikémmel elment valami rokonokat meglátogatni. Remegő kézzel nyomtam le a kilincset, hiszen hajnali látogatásokhoz nem voltam hozzá szokva. A félelemtől kis híján sírtam. Láttam magam előtt, ahogy kinyitom az ajtót és egy sötét alak rám szegezi a fegyverét. Vagy esetleg megtámadnak a dementorok.
De nem sötét alak és nem is kitalált démon. Legnagyobb meglepetésemre Harry állt az ajtóban. Részeg volt. Mielőtt bármit mondhattam volna, tiszta erőből a falnak tolt. Megijedtem.
- Harry, mit csinálsz? - szisszentem fel, mikor a hátam becsapódott. Hirtelen a fejét a nyakamba temette, és azt kezdte csókokkal behinteni. Már nem is zavart, hogy bevertem a hátamat, csak élveztem a pillanatot, amit a barátom okozott. Kicsit felnyögtem, mikor hirtelen szívni kezdte, az egyik érzékeny pontomat. Már lassan úgy éreztem magam, mintha egy áldozat lennék, akinek a vérét szívják ki, és ráadásul fájni is kezdett amit csinált. - Harry! - szóltam rá, de ő mit sem törődve folytatta. - Fejezd be! - próbáltam eltolni magamtól, de az én testi erőm egy hatalmas nulla volt az övével szemben.
- Kérlek. - suttogtam kétségbeesetten a fülébe, és hirtelen felnézett rám a csillogó zöld szemeivel. Egy ideig egymás arcát fürkésztük, majd megakadt a szemem azon, ahogyan az ajkaimat bámulja, majd egy felbátorodott mozdulattal magához húzott és a nyelvét rögtön a számba csúsztatta át. Abban a helyzetben teljesen vonakodtam tőle, hisz tudtam, hogy nem ura a tetteinek, és ráadásul egy furcsa ízt éreztem meg a számban. Alkohol... Nem tudnám megmondani, hogy mi volt, de elég erős volt az ízé, és a szaga is. Kis idő múlva, kezdtem az egészet élvezni. Számomra ez egy egészen új dolog volt. Kezeivel bejárta az egész felső testem. Hirtelen megemelt, és bevitt a szobámba. Akkoriban földszintes házban laktunk, így nem volt nehéz dolga. Mikor ledobott az ágyra és felém mászott, ismét elkapott a félelem. Tudtam, hogy nem tud uralkodni saját magán. Már akkor féltem, hogy olyat tesz, amit később megbánhat. Leszedte rólam a pólómat, és rögtön utána a melltartómat is. Akartam tiltakozni, de képtelen voltam...
- Harry, nem tudod mit csinálsz! - próbáltam arrébb lökni, sikertelenül.
- De tudom, éppen a barátnőmmel szeretnék szexuális kapcsolatot létesíteni. - vigyorgott kajánul, majd hirtelen elkezdte apróbb csókokkal behinteni a nyakamat, majd a melleimet felváltva. Mikor eljutottak a szavak az elmémig, addigra már a nadrágot kezdte el leszedni rólam.Teljesen ledöbbentem szavai hallatán. Hogy mit szeretne?!
- De… miért pont most? – kerestem a kifogásokat. Mielőtt lehúzta volna a nadrágom, feljött az arcomhoz, és mélyen a szemeimbe nézett, azokkal a gyönyörű zöld szemeivel, majd lassan és szenvedélyesen megcsókolt. - Mert szeretlek - suttogta. - És akarlak. Most!- vigyorodott el. Felfogtam a szavait, és innentől kezdve hagytam magam Harrynek. Annyira megbíztam benne. Hittem, hogy ő majd vigyáz rám. Bár nagyon durva volt velem.
Harry volt nekem az első, és számomra nem túl szép emlék maradt meg arról az éjszakáról. Nem kellett volna neki teljesen átadnom magam, de túl naiv és szerelmes voltam hozzá, hogy ezt felfogjam. Másnapra lila sebhelyek fogadtak, és harapásnyomok a nyakamon. Az még csak enyhébb dolog volt, hogy lábra is alig tudtam állni, de hogy Harry nem volt másnap mellettem, rosszabb volt bármely horzsolásnál. Nagy nehezen felöltöztem, úgy, hogy minden mozdulat fájt. Kivánszorogtam a szobámból. Apu még nem volt otthon. Reménykedtem, hogy Harryt esetleg a konyhában megtalálom, de csalódnom kellett. Úgy éreztem, hogy muszály vele beszéljek. Feszülten kerestem ki a névjegyzékben a nevét. Kicsöngött, és a sokadikra fel is vette.
- Szia kicsim! - köszönt kedvesen.
- Harry...- kezdtem félve. - M....miért mentél el?
- Öhm...- habozott egy darabig. - Majd beszélünk. Most le kell tennem. Szia, szeretlek! - és ki is nyomta. Tudtam, hogy miért mondta. Félt az igazságtól. Részegen lefeküdt velem. Azelőtt ezt még ő, saját magáról sem hitte volna.
Lassan sikerül elfelejteni mindkettőnknek ezt az egészet. Újból minden rendben volt köztünk. Viszont 2 hónappal később. Kiderült, hogy terhes vagyok. Fogalmam sem volt mit tegyek. Annyira féltem, mint még soha. A szüleim kiakadtak, Harry pedig semmit nem tudott erről az egészről. Anya meg apa szinte szóba sem állt velem. Egymással kezdtek veszekedni. Az életem romokban volt. Nyúltam volna fűhöz- fához, de erős kellett, hogy legyek. Nem akartam rosszabbá tenni, az amúgy is szörnyű életem. A harmadik hónapomban tudtam, hogy választanom kell. Mégpedig 2 választásom volt. Elmondom Harrynek vagy titokban tartom, de akkor örökre.
Egy szemét lettem volna, ha egy 15 éves sráccal, akit mindennél jobban szeretek, közlöm, hogy apa lesz. Nem. Nem tehettem. Bár mennyire is fájt.
Egy este szakítottam vele. Nagyon nehéz volt. Sírtam és nem mondhattam el neki az okom. Pedig nagyon szerettem volna. Megértő volt. Látván a sírásom, amitől kis híján kiszáradt a mellkasom, nem faggatott. Tudtam, hogy az volt az utolsó este amikor látom.
Magán tanár járt hozzám, hiszen nem járhattam gömbölyödő hassal iskolába. A szüleim között továbbra sem csillapodtak a kedélyek.
Körülbelül az 5-6. hónapban voltam, amikor elváltak. Pedig akkor már azt hittem, hogy nem lehet rosszabb. A bíróság úgy döntött, hogy apuhoz kerülök. Apa külvárosi házába költöztünk. Két hónappal később megszületett Zara, aki minden elképzelésem ellenére nem rosszabbá, hanem pont, hogy jobbá tette a ramaty életem. Ott voltam alig 16 évesen egy házban apámmal és a kislányommal, egy barátom sem volt, Harry sem tudott rólam semmit és én sem róla. Azt hittem már, hogy túl vagyok a nehezén. Nagyjából a volt barátomat is kezdtem elfelejteni.
Majdnem egy év elteltével, megláttam őt az x faktorban.
Mára már a csúcson vannak. Az én életem is végre helyre állt. Van egy nagyszerű barátom, aki saját lányaként szereti Zarát. Persze a kis csöppség tudja, hogy Jake nem az édesapja.
Végre újra boldog vagyok!
